2023. október 21., szombat

Korszakalkotó gondolatok

2023-ban, amikor az emberiség kezdi végképp elveszíteni a saját magába vetett hitét, megjelentetni egy olyan könyvet, melynek talán egyik fő célja, hogy az olvasó visszanyerje a hitét az emberben, ezáltal saját magában is... Nem kis vállalkozás. Vona Gábor erre tett kísérletet a legújabb könyvében, és azt kell mondjam, hogy nagyon jó eséllyel pályázik nálam az év könyve címére.

Egy ideig én is szkeptikus voltam a Jobbik jobb-középre való váltásával, hiszen nem tudok olyan embert mondani, aki elveiben, gondolkodásában szinte 180°-os fordulatot tesz. Köztudott, hogy Vona Gábor is nacionalista elveket vallott, ő alapította a Magyar Gárdát, majd néhány év múlva átvált jobb-középre. Olyan gondolatom is volt, hogy az egész csak egy csapda: Beédesgeti magát a parlamentbe, netán miniszterelnök lesz, aztán szépen lehullik az álarc, és úgy elkezd cigányozni, zsidózni, hogy csak győzzünk magunkhoz térni belőle. De miután számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy tényleg formálódott a gondolkodása, elkezdtem komolyabban figyelni a munkásságát. Hirtelen kiderült, hogy valójában olyan gondolatai, elméletei vannak a világ történéseiről, és az emberekről, ami csak nagyon keveseknek. Emellett hihetetlenül szimpatikus, hogy mennyire komplexen látja át politikai, közéleti történéseket, eseményeket. De ami miatt igazán példaértékűnek tartom a munkásságát, hogy nem gyűlölettel beszél egyik vagy másik pártról, oldalról, hanem hosszasan elemzi, és próbálja megérteni a mögöttes szándékot. Több magyar politikai jelenségre is ő adta számomra a legérthetőbb, legkomplexebb magyarázatot. Neki köszönhetően úgy érzem, hogy egy kicsit jobban értem, hogy mi is történik valójában Magyarországon.

Erről a gondolkodásmódról ad tanúbizonyságot ez a könyv is, mely a világban, az emberiségben zajló nagy eseményekre, változásokra reflektál. A mai tinédzser-, húszas korosztály valójában nagyon jól tudja, hogy mi történik körülöttük. Hogy akár már ők is megérezhetik a klímaváltozás következményeit, ahogy azt is nagyon jól látják, hogy újra zajlik a történelem. Egyre többen vesztették el a hitüket saját magukban, dívik a "megérett a világ a pusztulásra"gondolkodás. Ezek után kijönni egy olyan könyvvel, mely nemcsak a diagnózist állítja fel, de gyógymódot is ajánl, az mindenképp kiváló vállalkozás. Főleg, ha igaz az, amit Pörzse Sándor és Puzsér Róbert mondtak, hogy Vona Gábornak milyen meghurcoltatást kellett elszenvednie politikusi pályájának alkonyán, abból felállni és új útra lépni... az nem szimplán egészséges és erős pszichére utal, hanem valami olyan jellegű elhivatottságra, aminek kapcsán tényleg azt érzi az ember, hogy csak azért se adja fel. És ezután megírni egy ilyen könyvet... Azt gondolom, hogy Vona Gábor pont az utóbbi 5 évben, a politikusi pályafutása után találta meg igazán a helyét és végez olyan tevékenységet, melynek köszönhetően ténylegesen előreviszi az országot. Igazi állampolgárként beleteszi magát az ország közügyeibe. Illetve azóta visszatért a politikába, a Második Reformkor alapítványt, immár pártként működtetve igyekszik minél több embert megszólítani, és lehetőséget kérni arra, hogy egy kicsit jobb hellyé tegye Magyarországot.

A könyvben 189 kiáltvány olvasható, ezek hét fő témakörre vannak osztva. Számba veszi a történelmet, az ideológiákat, a fogyasztói társalmat, a kultúrát és humanizmus lényegét, és olyan dolgokra világít rá, amit nagyon kevés embertől hallottam. Nagyon kevesen közelítik meg a történelmet a kultúra oldaláról. Iskolában is jobbára az évszámok biflázása megy, az adott történelmi eseményekkel kapcsolatban is inkább a száraz tényekre szorítkoznak. Iskolán kívül is ritka az, amikor történelmi témájú előadások, írások az adott történés, emberiség tényleges megértését tűzi ki célul. A könyv erre vonatkozó része erre helyezte a fókuszt, ami nemcsak azért előny, mert teljesen új meglátásba helyezi az adott történelmi eseményt, vagy az akkor élt embereket, hanem segít megérteni, hogy ott és akkor miért úgy történtek a dolgok, miért úgy gondolkodtak az emberek, ahogy, miért az volt az uralkodó ideológia.

Ez egy óriási erénye a könyvnek. Meg amilyen szeretettel beszél az emberiségről. Ezek az újhuminsta kiáltványok ugyan mítosz-értékűek, sok esetben nem rezonál a jelen közgondolkodásra és a néplélekre, de pont ezért hihetetlenül fontos, hogy legyen egy ellenpont. Legyen valaki, aki szembemegy a "megérett az emberiség a pusztulásra" jellegű frázissal. Most van igazán nagy szükség arra, hogy valódi és érvényes gondolatokat megfogalmazva új reményt adjon az emberiségnek. Nagyon fontosnak tartom ezt a könyvet. Azt már teljes bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy ez az év olvasmánya számomra. Nagyon fontos könyv, nagyon fontos lenne, hogy minél több emberhez eljusson. Nem szükséges a leírt gondolatokkal egy az egyben egyetérteni, de alkalmasak a vitára. Érdemes is diskurzust folytatni a könyvben leírtakról, mert nagyon aktuálisak, és fontos lenne konszenzusra jutni az egyes pontokban, hogy a világ egy kicsivel jobb hely legyen.

Ez nem olyan könyv, amit egyszer elolvasunk, és mint a többi olvasmányt, félretesszük. Ezt újra és újra el kell olvasni. Újra és újra emlékeztetni kell magunkat arra, hogy dolgunk van a világban. Nekem személy szerint is azért is fontos lesz újra elolvasni, mert nem értek benne mindent. Jó eséllyel egy idő után, nagyobb tudással mást fog jelenteni a könyv.

Tehát nagyon ajánlott olvasmány. Ha másban nem, abban talán meg lehet egyezni, hogy szükség van ilyen pozitív és értékes gondolatokra.

Szerző: Vona Gábor
Cím: Mondj igent az emberre - Újhumanista kiáltvány
Kiadó: Magánkiadás
Megjelenés éve: 2023
Ár: 4499 Forint

Moly profil | Goodreads profil | Könyv a kiadó honlapján

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése