2023. október 22., vasárnap

Mindennapok egy világjárvány árnyékában

Érdemes néhány éve megjelent könyveket is elolvasni, még akkor is, ha a témája mára elvileg aktualitását vesztette. Egyrészt egyfajta kordokumentum, másrészt érdekes visszatekinteni arra az időre. Mit jelent most számunkra, mennyire érezzük most a súlyát? Ennek fényében olvastam el Jakupcsek Gabriella: Alul semmi? című könyvét, mely a Covid-19 világjárvány alatt élt mindennapjainkról szól.

Alapvetően ötletes a cím, azon túl, hogy az 1997-es "Alul semmi" (The Full Monty) film címét vette alapul Jakupcsek Gabriella. De természetesen több önmagánál az, hogy online munkavégzés céljából inget, zakót veszünk fel, alul meg rövidnagrádban, vagy pizsama alsóban vagyunk, lábunkra egy papucs kerül. Azon felül, hogy undorító látvány, árulkodik arról, hogy mennyire szeretjük, mennyire vesszük komolyan a munkánkat. Jakupcsek Gabriella a borítón igyekezett a jóízlés határain belül saját magán is megmutatni, de szemmel láthatóan nem ment túl egy határon.

A könyvben 14 fejezetben ír Jakupcsek Gabriella a koronavírus világjárvány következtében elrendelt lezárások hatásairól, lehetséges következményeiről. Kifejezetten érdekesen indul a könyv, először a saját történetét meséli el. Ahogy egyszer csak abbamaradtak a felvételek, és egyik napról a másikra kellett átszerveznie a mindennapi életét. Ezután olvashatunk a járvány következtében elrendelt korlátozások hatásairól. Hogyan szervezték a munkahelyek az online munkavégzést, különböző közösségek online szervezték a találkozót. Élőben alig találkozunk a szeretteinkkel, joggal aggódtunk a nagyszüleinkért, idős szeretteinkért. Külön jó volt azokat a fejezeteket olvasni, amelyekben arról írt, hogy lezárások során tanult meg a szerző figyelni magára, a szükségleteire, illetve, hogy most van lehetőség újragondolni az életünket, és hogy azzal foglalkozzunk, ami tényleg fontos számunkra.

Tehát a könyv megfelel az alcímnek is. Jakupcsek Gabriella egyaránt értekezik a veszélyekről és az esélyekről is. Külön figyelemre méltóak az egyes fejezetekben olvasható történelmi kitekintések. Érdekes volt olvasni, hogy a történelmi időkben sem kezelték sokkal jobban a járványt, mint mi most. Ugyanúgy karanténban voltak a veszélyeztetett emberek, ugyanúgy rettegtek attól az emberek, hogy megfertőződnek, mint amennyire mi féltünk most 2020-2021-ben.

Érzékelhetően több munka volt ebben a könyvben. Illetve az előző könyvekhez hasonlóan jó volt most is olvasni Jakupcsek Gabriella gondolatait, alapvetően szeretem a stílusát. De ebben a könyvben is tartózkodik a szélsőséges vélemények kifejtésétől. Sőt, csak ebben a könyvben állt össze a kép, hogy valójában csak arról mond véleményt, amiben általános egyetértés van. Csak egy kicsit feszegeti a határokat, de ebben a könyvben is nyilvánvaló volt, hogy Jakupcsek Gabriella ódzkodik attól, hogy szélsőséges, másokat esetleg érzékenyen érintő témákban fejtse ki a saját gondolatait. Pedig látszik a megnyilvánulásain, hogy egy intelligens nő, akinek sokkal több mindenről van véleménye, mint amit a felszínre hoz. Csak hát, mint média személyiség, elsajátított egy olyan kommunikációs módszert, aminek köszönhetően ezt nehéz észrevenni, mert az írása gördülékenyen halad.

Jó eséllyel azért csinálja így Jakupcsek Gabriella, mert egy általánosan szeretett médiaszemélyiség akar lenni. Akire a jövőben majd úgy emlékszünk, mint egy intelligens műsorvezető, aki figyelt az interjúalanyra, jókat kérdezett, és kellően érzékenyen szemlélte a világot. Csak ezzel pont azt éri el, hogy a könyvei nem lesznek annyira egyediek és értékesek. Volt arra is példa, hogy a könyv olvasása közben jutottam hozzá egy másik könyvhöz is, ami sokkal érdekesebb volt, és nemcsak hogy félbehagytam az idő alatt Jakupcsek Gabriella könyvének olvasását, de eszembe se jutott, hogy elővegyem. Mivel egy mindenki által szeretett TV-s személyiség akar lenni, nem akar megosztott lenni, nem akar rossz érzést okozni a könyvei olvasóinak, ezért beéri azzal, hogy csak egy jó könyvet ír. De aki igazán kiváló könyvet akar írni, annak be kell vállalnia a markáns, fájdalmas gondolatokat is, amik másokban rossz érzést kelthet, mert így lesz a könyv igazán erős és hatásos.

Teljesen nyilvánvaló, hogy Jakupcsek Gabriella tudatos döntést hozott azzal, hogy ilyen könyveket ír. Habár erről hátrányként írok, de ez azért van, mert személy szerint igénylem az egyedi és saját alkotásokat, de ez nem rossz döntés. Főleg azért nem, mert Jakupcsek Gabriella soha nem azért dicsért meg egy ismert embert, hogy ő majd visszadicsérje. Ő a nézőinek pozitív személyiség, és ez bőven a kisebbik rossz ahhoz képest, amit a magyar TV-kben látunk. Nem utolsósorban kitanult ehhez egy megfelelő kommunikációs módszert, és nagyon jól csinálja. Csak annyira engedi magához közel az olvasót, hogy szeretett médiaszemélyiség legyen, de az igazán megosztó véleményei elé falat állít.

Összességében elmondható, hogy jó volt olvasni a könyveit, kellemes perceket okozott az írásaival, de aki igényli az igazán egyedi, saját gondolatokat, az ne itt keresse.

Szerző: Jakucsek Gabriella
Cím: Alul semmi? - Veszélyek és esélyek covid idején
Kiadó: Jaffa kiadó
Megjelenés éve: 2021
Ár: 4990 forint (e-könyv formában 2990 forint)

Moly.hu profil | Goodreads profil | Könyv a kiadó holnapján | E-könyv a kiadó honlapján

2023. október 21., szombat

Korszakalkotó gondolatok

2023-ban, amikor az emberiség kezdi végképp elveszíteni a saját magába vetett hitét, megjelentetni egy olyan könyvet, melynek talán egyik fő célja, hogy az olvasó visszanyerje a hitét az emberben, ezáltal saját magában is... Nem kis vállalkozás. Vona Gábor erre tett kísérletet a legújabb könyvében, és azt kell mondjam, hogy nagyon jó eséllyel pályázik nálam az év könyve címére.

Egy ideig én is szkeptikus voltam a Jobbik jobb-középre való váltásával, hiszen nem tudok olyan embert mondani, aki elveiben, gondolkodásában szinte 180°-os fordulatot tesz. Köztudott, hogy Vona Gábor is nacionalista elveket vallott, ő alapította a Magyar Gárdát, majd néhány év múlva átvált jobb-középre. Olyan gondolatom is volt, hogy az egész csak egy csapda: Beédesgeti magát a parlamentbe, netán miniszterelnök lesz, aztán szépen lehullik az álarc, és úgy elkezd cigányozni, zsidózni, hogy csak győzzünk magunkhoz térni belőle. De miután számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy tényleg formálódott a gondolkodása, elkezdtem komolyabban figyelni a munkásságát. Hirtelen kiderült, hogy valójában olyan gondolatai, elméletei vannak a világ történéseiről, és az emberekről, ami csak nagyon keveseknek. Emellett hihetetlenül szimpatikus, hogy mennyire komplexen látja át politikai, közéleti történéseket, eseményeket. De ami miatt igazán példaértékűnek tartom a munkásságát, hogy nem gyűlölettel beszél egyik vagy másik pártról, oldalról, hanem hosszasan elemzi, és próbálja megérteni a mögöttes szándékot. Több magyar politikai jelenségre is ő adta számomra a legérthetőbb, legkomplexebb magyarázatot. Neki köszönhetően úgy érzem, hogy egy kicsit jobban értem, hogy mi is történik valójában Magyarországon.

Erről a gondolkodásmódról ad tanúbizonyságot ez a könyv is, mely a világban, az emberiségben zajló nagy eseményekre, változásokra reflektál. A mai tinédzser-, húszas korosztály valójában nagyon jól tudja, hogy mi történik körülöttük. Hogy akár már ők is megérezhetik a klímaváltozás következményeit, ahogy azt is nagyon jól látják, hogy újra zajlik a történelem. Egyre többen vesztették el a hitüket saját magukban, dívik a "megérett a világ a pusztulásra"gondolkodás. Ezek után kijönni egy olyan könyvvel, mely nemcsak a diagnózist állítja fel, de gyógymódot is ajánl, az mindenképp kiváló vállalkozás. Főleg, ha igaz az, amit Pörzse Sándor és Puzsér Róbert mondtak, hogy Vona Gábornak milyen meghurcoltatást kellett elszenvednie politikusi pályájának alkonyán, abból felállni és új útra lépni... az nem szimplán egészséges és erős pszichére utal, hanem valami olyan jellegű elhivatottságra, aminek kapcsán tényleg azt érzi az ember, hogy csak azért se adja fel. És ezután megírni egy ilyen könyvet... Azt gondolom, hogy Vona Gábor pont az utóbbi 5 évben, a politikusi pályafutása után találta meg igazán a helyét és végez olyan tevékenységet, melynek köszönhetően ténylegesen előreviszi az országot. Igazi állampolgárként beleteszi magát az ország közügyeibe. Illetve azóta visszatért a politikába, a Második Reformkor alapítványt, immár pártként működtetve igyekszik minél több embert megszólítani, és lehetőséget kérni arra, hogy egy kicsit jobb hellyé tegye Magyarországot.

A könyvben 189 kiáltvány olvasható, ezek hét fő témakörre vannak osztva. Számba veszi a történelmet, az ideológiákat, a fogyasztói társalmat, a kultúrát és humanizmus lényegét, és olyan dolgokra világít rá, amit nagyon kevés embertől hallottam. Nagyon kevesen közelítik meg a történelmet a kultúra oldaláról. Iskolában is jobbára az évszámok biflázása megy, az adott történelmi eseményekkel kapcsolatban is inkább a száraz tényekre szorítkoznak. Iskolán kívül is ritka az, amikor történelmi témájú előadások, írások az adott történés, emberiség tényleges megértését tűzi ki célul. A könyv erre vonatkozó része erre helyezte a fókuszt, ami nemcsak azért előny, mert teljesen új meglátásba helyezi az adott történelmi eseményt, vagy az akkor élt embereket, hanem segít megérteni, hogy ott és akkor miért úgy történtek a dolgok, miért úgy gondolkodtak az emberek, ahogy, miért az volt az uralkodó ideológia.

Ez egy óriási erénye a könyvnek. Meg amilyen szeretettel beszél az emberiségről. Ezek az újhuminsta kiáltványok ugyan mítosz-értékűek, sok esetben nem rezonál a jelen közgondolkodásra és a néplélekre, de pont ezért hihetetlenül fontos, hogy legyen egy ellenpont. Legyen valaki, aki szembemegy a "megérett az emberiség a pusztulásra" jellegű frázissal. Most van igazán nagy szükség arra, hogy valódi és érvényes gondolatokat megfogalmazva új reményt adjon az emberiségnek. Nagyon fontosnak tartom ezt a könyvet. Azt már teljes bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy ez az év olvasmánya számomra. Nagyon fontos könyv, nagyon fontos lenne, hogy minél több emberhez eljusson. Nem szükséges a leírt gondolatokkal egy az egyben egyetérteni, de alkalmasak a vitára. Érdemes is diskurzust folytatni a könyvben leírtakról, mert nagyon aktuálisak, és fontos lenne konszenzusra jutni az egyes pontokban, hogy a világ egy kicsivel jobb hely legyen.

Ez nem olyan könyv, amit egyszer elolvasunk, és mint a többi olvasmányt, félretesszük. Ezt újra és újra el kell olvasni. Újra és újra emlékeztetni kell magunkat arra, hogy dolgunk van a világban. Nekem személy szerint is azért is fontos lesz újra elolvasni, mert nem értek benne mindent. Jó eséllyel egy idő után, nagyobb tudással mást fog jelenteni a könyv.

Tehát nagyon ajánlott olvasmány. Ha másban nem, abban talán meg lehet egyezni, hogy szükség van ilyen pozitív és értékes gondolatokra.

Szerző: Vona Gábor
Cím: Mondj igent az emberre - Újhumanista kiáltvány
Kiadó: Magánkiadás
Megjelenés éve: 2023
Ár: 4499 Forint

Moly profil | Goodreads profil | Könyv a kiadó honlapján

2023. október 17., kedd

Kőkorszaki nevelési módszerek

Habár alapvetően van némi negatív felhangja az önismereti jellegű, életmód könyveknek, hiszen azt az érzetet kelti, hogy valaki itt megmondja a tutit, hogyan lehet jól élni, mégis van benne potenciál. Hiszen ha valaki kellő részletességgel beszél a témájáról, beható ismerete van róla, igyekszik minél több szemszögből bemutatni, az nagyon hasznos és értékes könyv lehet. De vékony jégen táncol az, aki gyereknevelésről ír könyvet, hiszen ahány gyerek, annyi személyiség. Talán ez a fő oka annak, hogy ha valamiben nincs egységes módszer, akkor az a gyereknevelés.

És sajnos elég csúnyán beszakadt a jég ezen könyv alatt. Kifejezetten nyitott vagyok az új trendek felé, úgy vagyok vele, hogy vizsgáljuk meg, nézzük meg, mivel lehetünk többek általa, hasonlóképp vagyok a gender identitásokkal is. Ezért alapvetően nem zavar, ha egyre többen definiálják magukat nonbinárisnak, vagy bármi másnak, ami eltér a két biológiai nemtől. Ha valakinek ténylegesen ez segít a lelki problémáján, és úgy érzi, hogy ezáltal meghatározhatja az identitását, maximálisan támogatom. Ennek ellenére becsülöm azt, ha valaki a hagyományos, bináris nemek pártján van, mert akárhogy is nézzük, akármennyire is érzi magát jobban az adott személy, aki nonbinárisnak vallja magát, csak egy férfi és egy nő szexuális együttlétéből születik gyerek, és ez azért nem elhanyagolható szempont.

De ilyen idejét múlt, konzervatív könyvvel mint a Meg Meeker: A fiúk legyenek fiúk című könyve, nem is tudom mikor volt utoljára dolgom. Az teljesen természetes és ösztönös dolog, hogy a fiúk gyerekkorukban szeretnek kalandozni, próbálni a határaikat, nem volt ez másképp 30 éve sem, és most is így van. De ennyire megvetni a korunk technikai vívmányait, az azért elgondolkodtató. Olyan érzésem volt a könyv olvasása közben, mintha a szerzője a 19. századból tévedt volna a jelenünkbe, és egyszerűen nem érti, mi folyik körülöttünk. Mi ez a doboz, amit bámulnak az emberek? Mi az a gyerekek kezében, amit az utcán folyton nyomkodnak? Mi az, hogy üresek a játszóterek? Miért nem járják az erdőket a gyerekek? És nem az a legnagyobb baj, hogy valami mellett egyértelműen állást foglal a könyv szerzője - bár ez is problémás, mert kizárja, hogy lehetőségeihez mérten objektíven elemezze a másik oldalt - hanem hogy ennyire a modern technológia ellen van.

Ez az ellenérzés az egész könyvet áthatja, így nemcsak unalmas volt olvasni például a gyerekek vadregényes kalandjait, hanem kellemetlen is. De a hagyományos levelek túlromantizálása az e-mailek ellenében is megmosolyogtató. Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy a könyv önmagában is elavult, hiszen eredetileg 2008-ban jelent meg a könyv, azóta még oly sokat változott a világ. De hogy mennyire nem időt álló a könyv, jelzi, hogy milyen kellemetlen volt olvasni.

Sajnálom, mert kifejezetten annak fényében vettem meg, hogy ha úgy alakul az életem, hogy lesz majd gyerekem, hátha elsajátíthatok 1-2 hasznos dolgot ebből a könyvből is. De csak azt tanultam meg belőle, hogy a TV és az internet rossz, minden manipuláció, amit ott látunk. Nem ezzel van a legnagyobb baj, hanem azzal, hogy nagyon kevés a megfelelő iránytű a korunk vívmányainak megfelelő használatához, és az se jut el sok emberhez. Ez a könyv sem fog ebben segítséget nyújtani. A gyerekemet (ha majd lesz) meg nem az őskorba akarom visszaküldeni, hanem arra keresek iránymutatást, hogyan boldoguljon a jelenünkben.

Egyáltalán nem kaptam meg a könyvtől, amit vártam, sőt, számomra az idei év legrosszabb olvasmánya volt ez.

Szerző: Meg Meeker
Cím: A fiúk legyenek fiúk
Kiadó: Jaffa kiadó
Fordította: Farkas Veronika
Eredeti cím: Boys Should Be Boys
Magyar megjelenés éve: 2019
Eredeti megjelenés éve: 2008
Ár: 3499 Forint

Moly profil | Goodreads profil | Könyv a kiadó honlapján