Manapság egyre jobban terjed az irodalomterápia, meseterápia, egyre több ember él vele. Ami teljesen legitim, hiszen a történeteket a legtöbb esetben a való életből vesszük, így adott esetben útmutatásul szolgálhat bizonyos nehézségek, krízisek feldolgozásában. Nincs ez másképp a mesékkel sem. A mesék kiváló iránytű lehet a gyerekek számára, hogyan birkózzanak meg az első nehézségekkel, hogyan induljanak a maguk felfedező útján.
De mivel a gyerekek észjárása teljesen más, ezért mesét is másképp kell írni. Azért van annyi képzelet-szülte esemény, szereplő, mert a gyerek, főleg kicsiként még nem tudja teljesen elválasztani a képzeletet a valóságtól, ráadásul, amire nincs egzakt válasza, azt a maga képzeletével egészíti ki. És mivel a gyerek az évek előrehaladtával folyamatosan fejlődik, ezért a mesék kb. két-három évnyi korcsoportba oszthatók. Más mese ideális egy 2-3 éves gyereknek és más egy 8-9 évesnek.
A mesepszichológia elemzésére kiváló választás Kádár Annamária, hiszen végtelenül kedves és szerethető személyiség. Vele először Almási Kitti műsorában találkoztam, már akkor meglepett, hogy mennyire őszinte az, ahogy kifejezi magát.
Vele nevettem, amikor ő is nevetett, vagy valami vicceset mesélt és nekem is összeszorult a szívem, amikor életének traumáira helyeződött a fókusz. Ezután kezdtem el nézni az Erdélyi Magyar Televízió YouTube csatornáján a Pszichopercek című műsorát, ahol pár percben foglalja össze a lényeget különböző jelenségekről, amilyenek az emberek, ahogyan az emberek viselkednek. Ezekben a rövid videóban nemcsak egy szimpatikus nőt látok, hanem nagyon jól meg tudja ragadni az adott téma érdemi részét, a kérdésekre jó és adekvát válaszokat ad.
Így teljesen nyilvánvaló volt számomra, hogy nem hibázhatok a könyveivel. És tényleg! Bár volt még egy célom a könyvsorozatával, hogy animéket más nézőpontból is nézzek, tudjak elemezni. Az animés blogomban ennek örömére megszületett az első karakterelemzés az egyik kedvenc animém főszereplőiről, és mivel nagyon szerettem írni, ezért azt kell mondjam, hogy a könyvsorozat cél ért nálam. Sokat segített abban, hogy hogyan nézzek rá a karakterekre, a velük történt eseményekre, múltbéli emlékeikre, hogyan kapcsoljam össze esetükben a múltat és a jelent. Ennek köszönhetően a kirakós darabjait kirakva sikerült egy nagyobb képben rálátni a szereplőkre, jobban megérteni az eseményeket, levonni a tanulságot. Bár egy animét másképp kell elemezni, mint egy mesét, hiszen jellemzően tinédzserek számára készülnek, ezért a történetmesélés módja is más, mint egy meséé, de kiindulópontnak kiváló volt a könyvtrilógia.
Sőt, túl is mutatott az elvárásaimon a könyvsorozat. Sok szó van benne a gyereknevelésről és arról, hogyan érdemes a gyerekkel egy adott életszakaszban kommunikálni. Milyen mesét válasszunk nekik, hogyan olvassunk nekik mesét, sőt nagy hangsúlyt helyez a rituálékra. Ami azért jó, hiszen a rítusok csak a miénk, a mi kis közösségünké, ami identitást ad, megerősít minket. Olyanok, mint az egyes nemzetek, országok, hagyományai, az egyénnek, a kis közösségének is megvannak a maga szokásai, amit csak ők csinálnak, ami csak őket jellemzi. Identitáserősítő hatása van. Jó érzés volt gondolatban visszaidézni a gyerekkori ünnepi ebédeket, azokra való készülődéseket, a karácsonyi, húsvéti, újévi szokásokat, ami tényleg csak minket jellemzett. Illetve nekem személyesen van olyan, hogy mivel a '90-es években voltam gyerek, ezért én a szombat-vasárnap reggeli matinékon nőttem fel, amikor rajzfilmek mentek a TV-ben, illetve szombat délelőtt jellemzően könnyedebb, szórakoztató műsorok voltak. Néha most is megcsinálom azt, hogy hétvégén reggelenként rajzfilmekkel ébresztem magam, illetve szombat délelőtt, hacsak nem vagyok nagy krízisben, kizárom a problémákat és vidámabb zenéket hallgatok vagy könnyedebb témákról hallgatok podcasteket. Az internet és a számítógép világa ráadásul kedvez is ennek, hogy én magam választhatom meg, hogy mit nézek és mit hallgatok.
A három könyv jól elkülöníthető egymástól, az első könyv inkább "idealista" oldalról közelíti meg a gyerekeket. Kicsit olyan, mintha azt érzékeltetné, hogy a gyerek az gyerek, amennyire csak lehet, hagyni kell őt érvényesülni. Olyan érzetet hagyott maga után, mintha a gyerek legyen bármennyire is problémás, tele van az a ház szeretettel, ahol gyerek is van. A második könyv jobban kitér a gyereknevelés problémás részére. Amikor a gyerek túlzottan akaratos, a testvérféltékenység külön fejezetet kapott. A harmadik könyv pedig különböző gyakorlatokkal, példákkal illusztrálja, hogyan lehet a meseterápiát a gyakorlatban is alkalmazni. Különböző szertartásokat ír le javaslatként, amit a saját maga által írt mesékhez lehet alkalmazni, tetszés szerint kipróbálni őket. Nagyon érdekesek, ezek tényleg szokássá alakulhatnak az életünkben. Ráadásul ötletesek is, ilyen játékötleteket még csak nem is hallottam. Olyanok, mint a csoportterápiában a különböző szituációs gyakorlatok, ahol a résztvevők biztonságos közegben játszanak el olyan helyzeteket, amik kint a "való életben" nehézséget okozna nekik. Csak mindezt gyerekekkel, nekik szóló játékokkal, gyakorlatokkal.
Bár az első könyvről írtam azt, hogy idealista, de a másik kettő is az. Hamvas Béla idézetével kezdte a 3. könyvet: "A világot ismét a romlatlanra, az ártatlanra és a tapasztalatlanra kell bízni..." Nem idézem végig, mert majdnem egy teljes oldal a könyvben, de nyilván a gyereklélek idealista mivoltára utal. Az egész könyvsorozat erre az eszmére épül fel. Fel is merült bennem a kérdés, hogy Kádár Annamária csak a jók világát ismeri? És mi a helyzet a valóság sötét oldalával? Említi azt is, de tényleg nem ereszti bő lére. Emiatt sokáig volt olyan érzésem, hogy a könyv túlságosan naiv, de aztán rájöttem arra, hogy ez így van rendjén. Szükség van egy ilyen gondolkodásmódra is, mert ha ez minél több embert megérint, az tényleg elindíthat egy olyan lassú folyamatot, mely ugyan évtizedeken át tartana, de annak a végeredménye valóban az lenne, hogy a világ a romlatlanra, az ártatlanra és a tapasztalatlanra lenne bízva. De azért meghallgatnék egy Kádár Annamária - Puzsér Róbert beszélgetést.
Végül, amik nem tetszettek a könyvben: Az első két könyv végén van 10-10 mese, ezek nem érintettek meg engem. Olvasásuk közben nem éreztem azt, hogy visszahozták volna a gyermeki énemet és azzal a kíváncsisággal olvastam volna őket. Túlságosan azt éreztem, hogy ehhez én már túlzottan felnőtt vagyok. Pedig lehet ezt másképp csinálni. Nagyritkán, ha hallgatok valami Halász Judit dalt, vagy látom valamelyik gyerekeknek szóló előadását, mindig az a kellemes érzés jár át, hogy milyen jó volt gyereknek lenni. Itt ez nem jött át. A második, ami nem tetszett, hogy a harmadik könyvben bizonyos rituálék nekem túlzottan erőltetettek voltak. Ez az alkossunk egy kört, járjunk körbe és mondjuk, hogy "szia mese!" inkább kellemetlen volt olvasni. Meg bizonyos gyakorlatoknál is azt éreztem, hogy túlzottan le kell vedlenem gyerekbe, hogy azt tényleg szívvel-lélekkel játsszam a gyerekemmel. Pedig még azt se mondanám, hogy nem ebbe szocializálódtam bele, de ilyesmiket a barátaimmal játszottam. Talán az lehet a baj forrása nálam, hogy a szüleimmel ilyesmit soha nem játszottunk, ezért annyira élesen elkülönült nálam a gyerekkor és a felnőttkor, hogy nem bizonyos dolgokat már egyszerűen nem tudok megcsinálni. Pedig, ha valakire, rám nem lehet azt mondani, hogy nem tudok gyerek lenni, hiszen ott vannak a plüssök az ágyamon.
Ettől függetlenül jó szívvel tudom ajánlani a könyveit, mert látszik, hogy tényleg gyerekekkel foglalkozik és nagyon ért hozzájuk. Ha lenne gyerekem, minden további nélkül rábíznám, ha valamilyen gyerekekkel való foglalkozásnak Kádár Annamária lenne a vezetője. Hiszen rendkívül módon önazonos, őszinte, annyira látszik, hogy saját maga és azt csinál, amit szeret és ez különösen jó hatással lehet a gyerekekre. A könyv az általam hibáknak felsorolt tényezőket leszámítva is ajánlható nemcsak szülőknek, hanem bárkinek. A könyv pont az idealista mivoltával világít rá arra, hogy milyen az ideális gyerekkor, és ha valamit fáj olvasnunk, mert nem kaptuk meg, akkor azzal dolgunk van. És érdemes vele foglalkozni, hogy teljesebb életet éljünk. Tehát a könyvsorozat sokkal több, mint mesepszichológia. Nagyon jó tanácsok olvashatók szülői neveléssel kapcsolatban és reflexió a saját gyerekkorunkra. Ne féljünk szembesülni vele.
