Mindig örömteli, ha egy könyv jelenik meg valamelyik modern szubkultúráról, hiszen az akár alkalmas lehet arra is, hogy ledöntse az őt körülvevő sztereotípiákat. Erre különösen nagy szükség van Magyarországon, hiszen nálunk az emberek alapvetően nehezebben nyitnak az új felé, ugyanakkor mivel különösen fogékonyak a negatív hírekre, jobban megmaradnak az olyan írások, amelyek habzó szájjal üvöltik, hogy mennyire káros a gyerekek számára a Dragon Ball, ezért helyes, hogy a késő esti műsorsávba száműzték. Ám ahhoz, hogy egy könyv sikerrel ledöntse a sztereotípiákat, ahhoz annak megfelelő minőségűnek kell lennie, hogy minél szélesebb közönség akarja egyáltalán a kezébe venni. Vajon az idén megjelent "A manga és az anime kézikönyve" megugrotta-e ezt a nívót?
A maga hibáival együtt ugyan, de nálam megugrotta. De csak épphogy. Mert már önmagában az problémás, hogy a kiadványt a "kézikönyv"-nek tituálják, hiszen az egész könyv zsenge 50 oldal. És ha azt hozzávesszük, hogy tele van képpel, ezért ha pusztán az információ mennyiségét nézzük, akkor nincs az a jóindulat, mely ezt a könyvet kézikönyvnek hívja. Azt viszont örömmel vettem tudomásul, hogy az információ minősége rendben van. A mennyiség következtében ugyanakkor nagyon alapszintűek az információk és valószínűleg, ha ránézünk a borítóra, könnyen mondanánk gyerekkönyvnek. Ez azért gond, mert emiatt kevesen vennék a kezükbe, holott az animékkel elsősorban is a tinédzser korosztályt célozzák meg. Mégis azt gondolom a jelenlegi ismereteim alapján, hogy bárkinek odaadnám ezt a könyvet, aki meg akar ismerkedni az animék alapjaival, mert meglátásom szerint az adott témát ha vázlatosan is, de kellően komolyan magyarázza el.
Van szó a japán képregénykészítés történelméről, egészen a kezdetektől, külön fejezetet szentel Miyazaki Hayaónak (csak azért is hepburn átírással írom a japán neveket!), bemutat három nagyhatású mangát és animét, valamint sok szó esik a nyugati művek (elsősorban a Star Wars és a Disney) és az animék kapcsolatáról. Azt elismerem, hogy az anime rajongók azon kb. 2%-ába tartozom, akik bár láttak néhány Miyazaki Hayao filmet, értik is, hogy miért tartják annyira nagyra, de személyesen nem érintették meg. De hogy a három legnagyobb hatású animék közé a Haikyuu!! (ezt főleg nem írom magyarosan!) is bekerült, azért engedtessék meg, hogy meghatódjak örömömben.
Innen mondjuk már tudtam, hogy nem fogom tudni elfogultság nélkül értékelni a könyvet, hiszen az életem része ez az anime, amióta csak ismerem. Az animéhez kapcsolódó információk korrektek, egynéhányat maga Furudate Haruichi is nyilatkozott. Úgyhogy az látszik, hogy a könyv írójának van némi ismerete. Bár pont azzal bukik el a dolog, mert lazán korrelál azzal, aminek kapcsán Peppa malacot PONT IDE hozta be példának. És nekem, aki imádja a haikyuu!!-t, duplán övön aluli, hogy pont ide került! Azért nem feltétlen jó példa Peppa malac, mert bár az tény, én magam is felfedeztem azt, amiről az író ír, amikor a karakter oldalra fordul, akkor is szinte az egész arc látszik, de a Peppa malac egyszerű rajzstílusávól kifolyólag természetes, hogy úgy látszik az egész arca, mintha oldalt lenne az orra, de az anime karaktereket ennél azért komolyabban rajzolják meg a mangakák. De nemcsak a rossz példa miatt vagyok ezen ennyire fennakadva, hanem mert pont a Haikyuu!!-ba ront bele Peppa malac...
De menjünk inkább tovább. A végén egy rövid manga rajztanfolyamon is részt vehetünk. Ez tényleg még talpalónak se felel meg. Egy-két dolgot megtanulhatunk innen is, de nem innen leszünk a mangarajzolás nagymesterei. Jó ötlet volt ide a Bakuman.-ból venni artworköt. Ez a könyv másik pozitívuma: Szinte az összes kép (a Peppa malacot kivéve!) jó helyre került, mindegyikkel közölni akar valamit az író, ami oda illik. Ezáltal is szemléletesebbé teszi az adott témát, így bár az írott információ mennyisége csekély, de a képek jól kiegészítik. Az egyedüli hátrány, hogy némely kép erősen pixeles, jó lett volna, ha erre jobban ügyelnek.
Úgyhogy nem rossz a könyv, de a hibái ellenére is azt mondom, hogy nem pusztán bővíti a magánkönyvtáram japán részlegét, de annak ott jó helye is lesz. A japán kulturális utalásokat nem is említettem, azokról is van szó a könyvben. Bár nem találtam információt a szerzőről, de el tudom képzelni, hogy anime-, mangarajongó írta a könyvet. Bár erősen gyerekkönyv érzetét kelti a kiadvány, de ajánlom akár még a haladó animéseknek is, akiknek már a kisujjukban van az egész könyv. Ha másért nem, akkor azért, hogy népszerűségével igényt keltsünk az animés témájú könyvekre. Minden ismeretterjesztő kiadványnak minimum ezt a minőséget kell felmutatnia, és akkor a helyükön lennének kezelve a különböző szubkultúrák. Bár az optimumot még nem éri el, de örömmel tudom a gyűjteményembe ezt a könyvet. Peppa malac jelenléte elfogadhatatlan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése