Megkerülhetetlen kérdések

Jakupcsek Gabriella Magyarország egyik legismertebb televíziós személyisége, az elmúlt 25 évben több sikeres rádió- és TV-műsort vezetett. Alapvetően azt lehet mondani róla, hogy általános szimpátiának örvend, nemcsak a pozitív személyisége okán, hanem mert vannak gondolatai az életről, a világ történéseiről és ezt szerethető módon át tudja adni.

Bár ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy mennyire káros tud lenni a pozitív gondolkodás, illetve létezik toxikus pozitivitás és egy időben Jakupcsek Gabriellát is ide soroltam magamban. Valójában ezt a könyvet évekkel korábban kezdtem el olvasni (2016-os megjelenésű a könyv), de nagyjából félúton abbahagytam, mert akkor azt láttam, hogy ugyan említést tesz az élet negatív oldaláról is, de akkoriban nekem az jött le, hogy ezekből is mind olyan megoldásokat fogalmazott meg, amelyekből szintén jól ki lehet jönni, és bármi is történjék velünk, csak öröm és boldogság vár ránk. Ez zavart egy idő után, úgyhogy abbahagytam az olvasását. Bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy akkoriban nagyon sokat hallgattam Puzsér Róbert fejtágításait és az ő sokkal negatívabb, realisztikusabb látásmódja nagyobb hatással volt rám. De idővel rájöttem arra, hogy Puzsér a sokkal markánsabb véleménykifejtési módja is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy korábban sokkal kevesebb kritikával illettem a mondandóit.

Ma már több emberre odafigyelek és ők közösen formálják a gondolkodásomat. Jakupcsek Gabriella könyve nemrég jutott az eszembe, amikor Kádár Annamária Mesepszichológia könyvsorozatát olvastam. Ő képes volt úgy átadni a pozitív életszemléletét, hogy még ha személy szerint hiányoltam egy-két dolgot, esetleg vitatkoznék is egy-két elméletével, képes volt úgy átadni a gondolatait, hogy azok döntő többségét magamévá tudtam tenni. Nem mellesleg sokkal közelebb is áll az értékrendemhez, hiszen alapvetően én is optimista gondolkodású vagyok. Bár igyekszek úgymond "kritikusan optimista" lenni, alapvetően azt gondolom, hogy igenis ismerni kell a világ szörnyűségeit (főleg most, hogy ismét a szemünk láttára íródik a történelem), de kell legyen bennünk egy egészséges mértékű naivitás arra vonatkozólag, hogy ezt a világot tehetjük jobbá és ezért tenni is, hiszen mi értelme az életnek? Ennek szellemében bíztam abban, hogy hátha most másképp fog hatni rám Jakupcsek Gabriella könyve.

És így is lett. Ma már más volt olvasni a könyvet, valamivel jobb. Mondhatjuk, hogy rosszkor olvastam akkoriban a könyvet és most jött el az ideje. Jakupcsek Gabriella olyan kérdéseket firtat a könyvben, ami sokakat foglalkoztat, amellyel sokan találkozunk. Anyaság, anyagi javak, tanulás, illetve médiaszemélyiség lévén néhány érdekességet is megoszt velünk az általa szerkesztőségekben látott jelenségekről, eseményekről, ezekről is kifejti a véleményét. Ezeket kifejezetten jó volt olvasni, jó volt szembesülni azzal a könyv által, hogy tényleg jó példája annak, hogy vannak pozitív személyiségek a médiában, akire ténylegesen érdemes odafigyelni és arra használja a televíziós, rádiós szerepléseit, hogy olyan valódi, pozitív értékrendet közvetítsen a nézőknak, hallgatóknak, amivel egy kicsit jobb hellyé teheti az országot, nem utolsó sorban, amikben ténylegesen hisz. Még a kereskedelmi TV-s szerepléseit is jó dolgokra használta fel, nem emlékszem arra, hogy bármikor is a bulvár oldalát fogta volna meg a nyilvánosságnak és a szereplései öncélúak lettek volna. Ez átjön a könyvben is.

Mégsem mondható kiválónak a könyv. Két komoly hibája van. Az egyik, hogy írásban nem tudja átadni azokat a személyiségjegyeit, amivel azt érezteti velem, hogy érdemes odafigyelni rá. Nincs olyan szóhasználata, kifejezéstára, ami csak őt jellemezné és azt mondanám róla, hogy ez csak Jakupcsek Gabriella lehet és senki más. Ez némileg súlytalanná teszi a könyvet. Hiába olvasható, hogy világos elvei vannak bizonyos témákban, ezeket a hanglejtésével, a mimikájával együtt tudja jól átadni.

Érdemes megnézni két online műsorát, az egyik D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című online műsorát.

Illetve a Magyar Hang Kompország című online műsorát.

Az az érzelem hiányzik a könyvből, amivel a videókban átadja a gondolatait. Ráadásul markánsabban is fogalmazza meg a véleményét. Azt például érdekesnek tartom, hogy a könyvet a köztévéből való elbocsátásával kezdi, de olyan érzetet ad, mintha azt már a helyére tette volna. Ellenben ahogy beszélt róla D. Tóth Krisztának kifejezetten az jött le, hogy még mindig bántja, hogy méltatlanul küldték el onnan. Mert igaza van, tényleg méltatlan bánásmódban részesült, addig én is szívesen néztem a Ridikült, amíg Jakupcsek Gabriella vezette. A TV-n keresztül átjön az egyénisége, amit szintén fontosnak tartok az adott témában való felkészültség mellett, amiben szintén jeleskedik.

És pont abból fakad a könyv másik hibája, hogy kevésbé fejezi ki magát markánsan. A könyv minősége ugyanis változó. Az eleje és a vége nagyon jó, de a közepére rettenetesen elül az egész. Nem az a fő probléma, hogy túl sok az "azt gondolom" és a "szerintem" kezdetű mondat, hanem, hogy erősen érződik, hogy tartózkodik attól, hogy az adott témában álláspontot fejtsen ki. Ettől az egész írás súlytalanná válik. Ez valószínűleg azért van, mert pont a könyv közepén említ meg olyan témákat, mint például az anyagiak, amikről tudható, hogy sok embert (nem feltétlen csak magyarokat) triggerel. Azt éreztem, hogy szinte kínosan ügyelt arra, hogy ne bántson meg senkit, ne érje komoly támadás a könyvben megfogalmazott gondolatai miatt. Ennek oltárán feláldozta a könyv minőségét.

Pedig a könyv végére bizonyítja, hogy nemcsak markáns véleménye van dolgokról, de azt meg is tudja fogalmazni. Az utolsó fejezetben az öregedéssel kapcsolatos gondolatait a média aspektusából is megfogalmazta. A 285. oldalon írta az alábbiakat a mai fiatal műsorvezetőkről:

Manapság meg képletesen szólva elvetik a magot, majd amikor kidugja a zöld buksiját a földből, akkor fűnyíróval legyalulják úgy, hogy maximum egy centire tudjon csak kinőni, és maradjon is ugyanakkora.

Na ez az, ami rettenetesen hiányzik a könyvből. Bár valószínűleg azért is van markánsabb véleménye a médiáról, mert már több mind 30 éve benne van, tehát bőven látta, hogy hogy mentek a dolgok annak idején, mint ahogy látja azt is, hogy mennek most. Tehát Jakupcsek Gabriellának sok mindenről van véleménye, jó is, hogy megosztja velünk, mert némelyik kifejezetten értékes, szemléletet is formálhat vele. De látszik, hogy csak a médiával kapcsolatban nyilakozik meg oly módon, hogy arra tényleg felfigyeljen az olvasó. Ha több ilyen markáns gondolat lett volna a könyvben, ha bátrabban, saját szóhasználattal fejtette volna ki a véleményét, amiben tetten érhető a személyisége, akkor lett volna kiváló a könyv.

Még egy gondolatot kiemelnék a könyvből, amit szintén nagyon pozitívnak és emlékezetesnek tartok. A mikor a gyereknevelésről írt, ott írta, hogy a fiaival szokása volt az, hogy minden este leültette a őket a nagyapjától örökölt karosszékbe és ott és akkor mindent el lehetett mondani, meg lehetett beszélni. Nemcsak az fogott meg ebben a részben, hogy Jakupcsek Gabriella jó anya abból a szempontból, hogy tényleg figyelt a gyerekeire (ennek alapvető kellene hogy legyen, de sajnos tudjuk, hogy mennyire nem az), hanem hogy erre szokást, hagyományt teremtett. És pont a fentebb említett Kádár Annamária írta, hogy mennyire fontosak a szokások a rituálék, mert ezek erősítenek a személyünkben az identitásunkban. És hogy Jakupcsek Gabriella arra teremtett rituálét, hogy figyel a gyerekeire, az példaértékű.

Tehát határozottan vannak jó gondolatok a könyvben, jó volt olvasni és ha a közepe is erős lett volna, akkor könyvgyűjteményem legjobb könyvei között tartanám számon. De még így is magasan ajánlom mindenkinek a könyvet, mert egy kicsivel jobb hely lenne Magyarország, ha minél többen gondolkodnának hasonlóképp, mint Jakupcsek Gabriella.